Sas József: A történelem elszakított az öcsémtől!

Kamaszkorukban szakította el egymástól a történelem vihara Sas Józsefet és imádott öccsét, Imrét. A testvérpár tagjai között szinte egész életükben több országhatár húzódott, mégis megmaradtak jó fivéreknek, akik sosem hagyják cserben egymást.

Az 1956-os vérzivatarban Franciaországba menekült Imre hat évig nem láthatta József testvérét, s azóta is csak ritkán találkoznak, nem csoda hát, hogy a napokban is boldogan borultak egymás nyakába, amikor Imre hazalátogatott.

- Nagy szegénységben éltünk, de édesanyánk óriási szeretettel vett körül minket - emlékezett a háború utáni gyermekéveikre Sas József. - Miután édesapánkat a második világháborúban elhurcolták, anyánk egyedül nevelt fel minket, ingeket varrt és festett, azokat adogatta el, hogy meglegyen a betevő. Mi Imrével igazi rosszcsontok voltunk, de nagyon segítőkészek, a környéken élő gyerekek mind tudták, hogy a Sas testvérekre bármikor lehet számítani. A kilencedik kerületben, a Telepi utcában nőttünk fel, magunknak csináltunk rollert golyós csapággyal, azzal száguldoztunk, de aztán anyánk vett nekünk egy biciklit. 170 forint volt, és szépen, testvériesen meg is osztoztunk rajta, de egyszer, amikor mindketten ráültünk, beszorultunk vele a Tűzoltó utcában két lovas kocsi közé. Na, a biciklinek annyi volt.

Az 56-os forradalom kitörése előtt mindketten Rózsahegyi Kálmán színitanodájába jártak, Imre is színésznek készült, de a történelem közbeszólt.

- A házban egy öreg szomszéd alaposan ránk ijesztett, azt mondta, a fiatalokat mind elviszik majd az oroszok Szibériába, meg ilyenek - mondta Sas Józsi. - Imre a forradalom kitörése után, szinte az első csoporttal disszidált, Franciaországban telepedett le. Mentem volna én is, de elkaptak a vonaton, aminek ma már nagyon örülök. De irtózatosan mély nyomot hagyott bennünk, hogy akkor elszakadtunk egymástól.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható. Kattintson ide kérem!